Nyílt versenyek
Tisztelt Sporttársak! Két napja kaptam egy levelet az OVB-től, pontosabban Mátyok Győrgytől, hogy nem rendezhetünk négy nyílt versenyt, maximum csak egyet. Elsőre nem hittem a szememnek, de hamar rá kellett döbbennem, hogy sajnos ezek a tények. Értem én, hogy megalkották, ezeket a szabályokat, amiket úgy használnak ahogy éppen Nekik a legkedvezőbb. Akkor miért nincs a szabályba, hogy pontosan hány nyílt versenyt lehet megrendezni? Ezzel veszélyeztetjük a szomszédaink lehetőségeit? Ha emlékezetem nem csal, egész évben segítettünk a szomszédainknak. Ha nem tudok jobbat vagy legalább megközelítőleg hasonlót csinálni, akkor inkább tiltsuk meg?! Hol van itt a versenyszellem? Én szívesen vennék részt pl. A Hatvani kerület nyílt versenyein, hogy kipróbáljam galambjaimat a nyugati útvonalon is. Igaz, minden kerület autójába nem szívesen rakodnék. A 2023-as Országos Liberec pont elég volt. Arra vagyok kíváncsi, hogy mikor hozzák szabályba, hogy Geraldy autóval nem lehet szállítani. Ugyanis azt sem tudják sokan megvenni. Sajnos a fiatalok versenyén egyre kevesebb a versenyző és az indult galamb létszám. Kivéve a győri és a törökszentmiklósi kerületeket. Minden tiszteletem az övék. Észrevételeim szerint, a nyílt versenyek fokozzák az érdeklődést. A galambász szívesen próbálja ki galambjait, egy másik kerület versenyén, ha az jó vagy más mint az övék. Ez nem azt jelenti, hogy csak oda megy versenyezni. Versenyzik a saját kerületében a bajnokságért és részt vesz más kerületek nyílt versenyein is. Én személy szerint igyekszem minnél több versenyen indulni, mert szeretem a kihívást és megragadok minden lehetőséget, hogy próbára tegyem galambjaimat. Évek óta részt veszek a Kisalföld Chomotovi (550 km) nyílt versenyein. Tavaly plusz a Tatabányai kerület Neumarki (650 km) nyílt versenyén. Egy nap 3 verseny. Egy igazi versenyzőnek ez a kánaán. Méltó befelyezése egy hosszú szezonnak. Ha már 1 nyílt versenyt megengednek, akkor az a 2023.10.08-án megrendezésre kerülő Plzen lesz. A pénzdíjakat néhány napon belül nyílvánosságra hozzuk, ugyanis kénytelenek vagyunk átdolgozni. Kettős tagsággal, bárki részt vehet a Malacky, Znojmo, Cihovice versenyeinken. Egy adatlap leadása szükséges csupán, ami teljesen díjmentes! Kitöltve, aláírva a: szalmaatti@gmail.com email címre kérem beküldeni 2023.09.11-ig! Jó felkészítést és sok szerencsét kívánok Mindenkinek! Üdv: Szalma Attila B-1 elnöke